Tasblogja

Rettentő furcsa világot élünk ma. Történt még tavaly velem az, hogy elindultam egy éllás interjúra ide nem messze otthonomtól, annak reményében, hogy hátha egy rendes, szakmailag agilis társasággal találkozom. Rengeteg önéletrajzot elküldtem a szélrózsa és valamennyi égtáj irányában ide nem olyan messze. A légútólsóhely ahová küldetem pont ez a cég volt, bár elég lehetetlen helyen, van mégis elküldtem hátha lesz ami lesz alapon. Hát mit nem ad a jó isten, másnap pontosan onnan hívnak fel hogy irántam érdeklődnének. Na mondom ez szép. Lebeszéltünk egy időpontot és neki indultam eme nagy munkanélküliségembe. Ennyit az előzményekről. Hogy hová mentem? Márkát és helyszínt nem mondok, mondanék, egy márkaszervizbe. Nem igazán ez a fő célom, hogy ilyesféle jellegű cégnél gazdagítsam a létszámot, de hát ki tudja, még szerencsém is lehet ebből. Amikor megérkeztem, és megyek épp befelé látom a pultnál hárman csücsülnek szépen aranyosan. Az egyikük megpillantott talán fiatalabb is volt nálam, üdvözölt engem: -Jó napot kívánok! Hú! Gondoltam magamban egyből, itt a nagy szabálykönyv szerint élik a mindennapokat. Egy halk helló menyire jobb lett volna magunk közt szólván és máris nem annyira nyers hivatalos az egész. A cégvezető úrral meg volt beszélve a találkozó. Így hát csak be kellet jelenteni engem az előbbi rendkívül udvarias fiatalúrnak. Azt gondoltam, hogy beszélgetésünk szakmai fordulatot vesz majd itt, az autójavítás szentintézményében. Be kell vallanom, túl magasra tettem a mércét velük szemben. Beszélgethettünk egy fél órácskát akkor sokat mondok. Semmilyen szakmai típusú részre nem tértünk ki. Tehát a kedves cégvezető úrnak az önéletrajzból ahol mellesleg világosan van leírva a profilom nem derült ki neki hogy mivel is foglalkozom én valójában. És innentől csak az időmet fecséreltem, gondoltam magamba hogy fel kéne állnom és elmenni jó messzire. De valami perverz érzésem folytán maradtam ülve az irodában. De beszélgettünk a semmiről. A legszebbet és legjobbat had, említsem ki külön amit, számtalanszor meghallgattam már cégvezetőktől. Ez úgy hangzik eme kijelentés hogy : Én döntsem el hogy akarok e dolgozni egy jó, szakmailag nagyon felkészült csapatban. Hmm. Ebből én azt hámozom ki hogy itt, és máshol méreg profik dolgoznak akik már megtanultak mindent, de mindent meglepetés nem érheti őket, és már csak annyi a dolguk a műhelyben, hogy háton úsznak a tutiba! Én erre élő példák tudtam volna felhozni, hogy rendkívül felkészült szakszervizben amikor összekeverik a Common Rail nyomás szabályozót a nyomás érzékelővel. Ugyan is nem mindegy ám mikor melyiket vegyem ki ha a helyzet úgy kívánja. De ez csak egy a sok közül. Á de nem mondtam,ezek azt hiszik, hogy mindent tudnak. Sőt! A következő amit a fejemhez csaptak hogy : Egy csecsemőnek minden vicc új! Ezt úgy értette mind később kifejtette nekem hogy számomra sok még a tanulni való! Tényleg kedves cégtulajdonos úr!? Én magamról pontosan tudom, hogy nekem még! Sok a tanulni való e szakmában, És a maga emberei a szervizben? Nekik nincsen már?! Szóval hihetetlen hogy mennyire vannak elszállva ezek az intézmények. És napról napra hallom e szervizeknek az ócsárolásukat. Nem véletlenül. A rezsióra díjak az egekben e szakképzettség az a padlón van. És persze hogy e kettő kombinációjából ez sül ki. De visszatérve a megbeszéléshez, egyre jobban az volt az érzésem, hogy feleslegesen jöttem el mert esze ágában sincsen felvenni. Csak eljöttem trécselni, mért is ne! Ingyen van tömegközlekedés úgy is nem igaz? A szokásos stratégiát azt nagyon vártam már mikor lesz megemlítve. Már azt hittem nem lesz ilyen. De! Lett! Ettől áll fel a szőr a hátamon. Esetleg próbanapra pár napra be jönnék-e. Uramisten megérkeztünk gondoltam magamban. Ennek mi értelme van? Most komolyan? 2-3 nap? Az mire elég? Arra hogy megtudjam hol az öltöző és a mellékhelyiség. Még a neveket sem tudom megjegyezni ennyi idő alatt. Ja és persze ingyen! Kicsit olyan ez mint a MotoGp pl. ahová be kell magam vásárolnom. A következő napirend az volt, villamossági szakmám révén, ezt is meghallgattam már nem egyszer: Tudnék e beszerelni riasztót, és bekötni vonóhorgot. Ezt én ilyen tartalmatlan kérdésnek érzem. Mert riasztót nem igen kell betenni mert már van benne, vagy eleve van és ki kel szedni mert tönkrement. Hát, többet szedtem ki mint raktam be azt kell mondjam. De jó, legyen, persze hogy be tudom szerelni mi az hogy! Én ne tudnám!? És ezután kaptam egy olyan kérdést amire eddig nem volt példa álláskeresői pályafutásom alatt. Idézem: Mi a horoszkópom? És ekkor éreztem úgy hogy itt a pont amikor fel lehet állnom és megköszönnöm az idejüket. Ennek szakmailag mi értelme van tessék mondani? Azt hittem szervizbe jöttem, nem asztrológusokhoz. Komolyan mondom a belső hang ami reggel oda mondogatott valamit, de nem tudtam kivenni mert halk volt. De itt meghallottam mert már üvöltött szinte: Fuss! Fuss! Abba meg hogy mennyit akarok keresni abba meg már bele sem mennék mert az egy széllel szembeni vizelős harc! Azt az összeget mondtam amit megkaptam az előző munkahelyemen, szakszerviz volt az is csak a márka volt más. Minimum annyit szeretnék megkapni. De mint akik citromba haraptak. Ezt már nem is méltattam. Elköszöntem udvariasan és már sprinteltem is hazafelé. Összefoglalva elpocsékoltam egy fél napot. Mindenről volt szó, csak arról nem hogy én ki is lennék valójában. De nem tudhattam persze, hogy ez lesz. Szóval ezt csak úgy el meséltem mint életem egyik szelete a szakmában. De a mondani valót ide tartogattam a végére. Kedves cégvezető és cégtulajdonos urak e szakterületen. Kérném önöket ha behívnak valakit magukhoz akkor tessék már átböngészni az önéletrajzot és kihámozni belőle azt hogy mivel is foglalkozna a delikvens. És a beszélgetést ez irányba terelni. Ne tessenek fél óráig beszélgetni a semmiről hanem legyen 15 perc bő szakma és kész. Majd értesítjük, vagy üdvözöljük a cégnél. Ha tanácsolhatnám a kettő közzé ne tessék felvenni a gyere be 2-3-4-5 napra. Nem szerencsés. Sok sikert kívánok szaktársaimnak akik ebben a cipőben járnak mint én!