HTML

Tasblogja

A Mindennapok történései, a külvilág Tas szemével, és észjárásával.

Friss topikok

Címkék

2013.07.04. 09:52 TAS

Értőelemzés

Csoda történt! Megannyi elküldött önéletrajzomra válaszoltak. Betegek talán? Sose szoktak válaszolni, még nemleges választ se. Semmit! Most kaptam egyet. A helyet azt nem mondhatom el, mert ki tudja mi foglya elhagyni a „számat” itt nyomdafesték tűrés stb. Annyi elég hogy itteni Élmény centrum park, ami többségében nem idevalósit és nyomokban idevalósit tartalmaz(hat). És oda jelentkeztem egy meghirdetett pozícióba mit úgy gondoltam el tudok végezni simán. Szóval olvastam már ilyen halom szart, elemezzük ezt ki! Friss álláskeresőknek főleg ajánlott.



Meghirdetett állásajánlatunkra leadott pályázati anyagok elbírálása lezárult. Sajnálattal értesítjük, hogy ezúttal mást választottunk.

Amennyiben megengedi, adatbázisunkban megőriznénk önéletrajzát.



Na! Ez lenne az. Akkor most nézzük ezt át közösen mi mit jelent jó?

1: Sajnálattal értesítjük: Rohadt módon nem sajnálják, sőt leszarják.

2: ezúttal mást választottunk: Már meg volt rá az ember, előbb mit a hirdetést feladták volna. Cégvezetés egyik nagyon közeli hozzátartozóját vettük fel. „Közmunkást” aki nem kerül egy forintba se.

3: adatbázisunkban megőriznénk önéletrajzás: Rég kidobtuk a picsába.

Körülbelül ennyi lenne a tanulság és a lényeg amit ebből le kéne szűrni. Én tudom pontosan hogy csak akkor lesz itt a városba munkám ha a meg felelő embereknek nyalok, nyalnék. Vagy a megfelelő emberek lányaival akik, jó helyre nyalnak, azokkal kell együtt járni még ha a globus konzerv löncshús hozzá képest mennyei manna! Vannak ilyenek azért mondom. Vagy egyszerűen a megfelelő vezetékneveket kell hogy, hordjam és akkor nincsen probléma. Ha mindezek a feltételek nem teljesülnek, írogathatok tovább olyan leveleket, amikre sose fog válasz jönni:)

Szólj hozzá!


2013.06.07. 11:57 TAS

Segítsd a celebet!

Úgy látszik kezdek el puhulni! Pár napja röppent fel a hír, hogy ez a dzsudzsák focista szerencsétlenség, összetört egy Lambót. Felúszott a vízre talán, és összeütközött egy másik kocsival. Személyi sérülés nem történt. A Lambó az bérelt volt. Ugrott a k aukció mondtam magamban és kész, mentem tovább magamnak előre. Kit érdekel! Tegnap este még rálestem a Totalcar oldalára ahol ki volt rakva az új égéstér műsor. Benne az épp aktuális celeb focistával. Na hát hallgassuk meg mit mondanak el róla. Gyorsan ahhoz a részhez tekertem a felvételt. Winkler felvezette a történetet, hogy Sípos úr épp arra járt és ő fotózta körbe a megtört Lambót. (csak azt) Értitek?! Sípos úr épp egészen VÉLETLENÜL :) járhatott arra, amikor a celec focista egy Lambóval halad előre. Persze! Alig vagyunk számítóak. Tudták azt, le lett adva a drót, megvannak a szálak itt keresztbe kasul. El ne higgye senki hogy ez mind a véletlen műve csupán. Számítottak valamire. Be is jött! Na de Pista olyan mértékű védelembe vette ezt a focistát, hogy azt nem hittem el. Mondjuk olyan pocskondiázásra nem számítottam tőlük, de azért meglepődtem. Mert hogy ő nem a mi pénzünkön gazdagodott meg, fiatal húszon éves, gyerek létére ő bíz megkereste a rávalót! Hmmm.. Pista leszopni nem akarod rögtön gondoltam!. Ekkora foci rajongó? Vagy mi? Ellen példaként egyből a szokásos elmebajt, Győzikét hozta fel, vigyázva nagyon a szavakkal ugye mivel illeti meg.) még a nevét sem mondta ki! Ő volt az ellen példa a „mi” pénzünkre. De Balázska az megkereste a rávalót hogy kibérelhesse a kocsit. Ő nem ugrott egyből hogy elszórja a pénzét azzal hogy vesz is egyet magának. Mert valljuk be mondta Pista, melyikünk nem rohanna azonnal egy luxus autó üzletbe és venne egyet egyből. ÉN bazdmeg Pista! Hát ez hihetetlen. Mennyi támadás érte ezért Balukát hogy a görcs rángatta volna össze az anyjába! És ha ez még mind engem lenne elég, ezután kapcsoltam ki a gépet. Most azt tervezik a hős újságírók, hogy Balázskát elviszik egy vezetés technikai iskolába egy kurzusra! Tanuljon már meg a focista celeb helyzetet kezelni, hogy ha legközelebb 200nál, majd a Lambó felúszik a vízre azért észnél legyen már! Atya világ! Megfogják a kis kezét és gyere Baluka gyere! Segítünk neked! Nem! Nem kerül ez neked semmibe. Mi ez a nagy szeretett?! Aztán arra gondoltam, hogy a vezetés technikai partner cégnek egy jó kis reklám lesz ez, meg még egy cikk amikor jön ide Baluka szerencsétlenkedni majd. Én nem azt mondom, hogy le kell járatni, meg azt se hogy annyira védeni. De erre nem számítottam, hogy még segítik is ezt a faszt! Mióta lett a Totalcar ilyen segítőkész a celebekkel szemben?! Ez épp aktuális téma volt. Nincsen más történet? Nincsen. Ez lehet akár egy gyenge megalázó fika is, én erre gondolok leginkább hogy Winkli-ék bele teszik a megalázóba hogy, van neked pénzed te bio hitelkártya, de mi megtanítunk vezetni. Mert mi tudunk! Ez nem vehetett meg a pénzedért, a tapasztalatot és a rutint az nem tudod megvenni! :) És akkor talán nem törte volna meg a drága autót te pénisz! Mért nem szóltál nekünk! Emlékeztek a We are the world című számra? Van aki igen biztosan. Elképzeltem hogy a csomo média szereplők és köztük A Winklerék karöltve a Pistával fejhallgatóval a fejükön, egy mikrofonba a többiek közt éneklik ezt:) csak! Átköltve a szöveget, a mentsük meg és segítsük a nettó senki celebeket! A média a legrohadtabb! Mostani helyzetbe amikor már lassan a kutyaszar is mennyi manna lesz, ilyen hírekkel bombáznak minket! Hogy érezd azt te csóró, hogy van aki boldog és gondtalan! Van olyan, akinek igen is fussa neked meg nem! Mi ez ha nem az emberek bégázása!? Még akkor is ha nem lett annyira leköpve ezért épp. Minek kellet ezt megmutatni egyáltalán. Ki nem szarja le! Miért nem kérdezik meg arról hogy a luxus kurva Zimány Linduska hány millával zárta a „kapcsit” le! Mennyivel húzta le?! És mennyi be került havonta ez vérig szerelem! Engem ez jobban érdekelne mint az hogy megtört egy szaros Lambót itt!

Bármerre is jársz, segítsd a celebet!

Szólj hozzá! · 1 trackback


2013.05.24. 12:32 TAS

"Szabadlábon" az ámokfutó cápa!

Mostanság, nem sok olyan kifejezés, vagy szó van számomra, ami hallatán én ugrok mint a  villám. De tegnap este elhangzott két dolog a tv-ből. Cápa támadás és igaz történet. Erre lettem figyelmes. egyből 2 lépésből kint voltam a tv előtt hogy miről van szó. Tudni kell rólam hogy cápa rajongó? cápa kedvelő? nem is tudom melyik kifejezés illik ide a legjobban. Arról volt szó hogy a cápa című nagy sikerű filmnek az alap története ha nem is pont ugyan úgy mint a filmbe, de megtörtént 1916-ban. New Jersey partjainál. Rajongok az ilyen sztorikért! Le is telepedtem hogy most én ezt meg nézem. El nem mesélem mert mi után vége lett, én rákerestem a neten erre és találtam egy szép, leíró történetet erről, mi is történt ott valójában. 

A cápa című film története, nem kizárólag a képzelet szüleménye. Az egész história egy borzalmas nyáron kezdődött, amellyel Amerika történelmének első cápatámadás-sorozata indult el. A New Jersey-i partszakasz vadászmezővé változott, s a tengerek legkegyetlenebb ragadozója volt a vadász. A cápák több százmillió éve a tengerek vadászai, de a 20. század kezdetén egy újfajta zsákmány merészkedett be a birodalmukba.

1916 júliusában, az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén szokatlanul forró nyár volt. Az emberek komolyan szenvedtek a hőség és a párás levegő elviselhetetlensége miatt, így egyre többen kívánkoztak a víz közelébe. A környék tengerparti strandjai megteltek a hűsölni vágyó embertömegekkel. Bár ekkor már javában folyt Európában a nagy háború az újságok legjelentősebb szalagcíme mégsem erről szólt.

Azelőtt nem volt szokás, hogy az emberek a nagy vizekben fürdőzzenek, csak a 20. század elején vált divattá a tengerekben való pancsolás. A nagy, emberevő halakról szóló régi tengerésztörténeteket csupán legendáknak tartották.

Charles Van Sant 23 éves ifjú, családjával érkezett Beach Havenre, hogy itt töltsék a július 4-ei ünnepet. Vonattal utaztak, és mivel az út nagyon hosszú és forró volt, alig egy órával megérkezésük után, Charles az óceán habjaiba vetette magát. Húga így emlékezett vissza: „Július 1-jén érkeztünk, így rengeteg időnk volt még a Függetlenség Napjáig. A bátyám rögtön bevetette magát a tengerbe. Nem sokan voltak bent, de volt a vízben egy kutya, amelyikkel együtt kezdtek el úszni.”

A fiú és a kutya lábmozgása, a karcsapások, hanghullámokat továbbítottak a vízben. Hogy Charles kutyával együtt úszott, még nagyobb veszélybe került, mivel a kutya szabálytalan mozgása vergődő halra emlékeztet, és ez magára vonzza a cápa figyelmét. Ám az állatka megérezhetett valamit, mert egyszer csak bizonytalanná vált, megfordult, és kiúszott a partra. Van Sant egyedül maradt. Száz métert tehetett így meg, amikor úgy gondolta, ideje kimenni a vízből.

Akkoriban Alexander Ott volt az ügyeletes vízimentő Beach Havenben. „Láttam, amint a fiatalember bement a vízbe. Nekem az a feladatom, hogy mindenkit biztonságban tudjak, de úgy tűnt, minden rendben van.”

Charles Van Sant körülbelül az út felét tehette meg vissza, amikor az őt figyelő, sekélyebb vízben pancsoló, és parton ácsorgó emberek, egy hatalmas uszonyt láttak a közelében felemelkedni a felszínre. Felismerve a helyzetet, azonnal kiabálni kezdtek, de a fiú vagy nem figyelt, vagy nem hallotta meg a veszélyre figyelmeztető hangokat. A támadó egy nagy fehér cápa volt, amely a lábainál kapta el a fiút, és azonnal a mélybe rántotta.

A szemtanúk – köztük Charles húga –, rémülten sikoltottak fel. Alexander Ott, a vízimentő nem habozott, bátran a tengerbe vetette magát, hogy kimentse Charlest. Úszó lévén gyorsan és ügyesen mozgott a vízben. Megragadta a fiút, és kifelé próbálta húzni, miközben a cápa ellentétes irányba ráncigálta áldozatát a lábánál fogva. Aztán egyszer csak elengedte. Az állat eltűnt, de Ott nem tudott olyan gyorsan kifelé haladni a félájult, vérző sebesülttel. A cápa ekkor csapott le másodszorra. Charles utolsó erejével is védekezett, nem hagyta magát. Közben a partról újabb segítség érkezett, többen befutottak a vízbe. A ragadozó ennek ellenére csaknem engedte el a férfi lábát. Ott később így nyilatkozott erről: „Már azt hittem, kijön velünk a partra is. Aztán egyszer csak eltűnt. Azt mondták, csak egy pillanatig tartott az egész, de nekem óráknak tűnt.”

Végre sikerült a partra vergődni. Charles jobb combja és a bal lábszára súlyosan sérült. A comb artériájából dőlt a vér. Talán egy vérátömlesztés megmenthette volna az életét, de 1916-ban még nem állt rendelkezésre megfelelő képzettségű orvos ehhez. A fiú meghalt.

Senki nem tudta pontosan mi támadta meg Van Santet, de sejthető volt, hogy cápa, és elsőként az amerikai történelemben, cápatámadást tüntettek fel a halál okaként a hivatalos papírokon. Bár Van Sant esetét megírták a helyi lapok, mégsem tört ki pánik, mert a szakértők biztosak voltak benne, hogy csak véletlen baleset volt. Sokan egyáltalán nem hitték el a cápatámadás tényét, azon a partszakaszon ugyanis, soha nem történt hasonló eset. Akkoriban úgy vélték, a cápa nem támad élő emberre, csak halottra.

Az Amerikai Természettörténeti Múzeum New York-i munkatársai, dr. John Nichols és dr. Frederick Lucas igazgató, szintén szkeptikusak voltak a hírt hallva. A cápák tudományos vizsgálata épp csak elkezdődött ezekben az időkben. Nichols mindenféle tengeri állattal foglalkozott, s még ő volt az, akiről el lehetett mondani, hogy akkori mércével cápaszakértőnek számított. Kutatásai ellenére úgy vélte, csak a fehér cápa képes az emberölésre, amely elérheti a hat méteres hosszúságot, és akár két tonnát is nyomhat, de a bika- vagy tigriscápa egyáltalán nem eszik embert, legyen akármekkora. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van.

A cápatámadás ellenére, nem zárták le a partszakaszt, és erre nem is volt szükség, mert senki nem akart a történtek után vízbe menni. Ám máshol, pár mérfölddel odébb, már nem voltak ennyire óvatosak az emberek.

Akkoriban még csak kialakulóban volt a fürdőruhadivat. A férfiak térd fölé érő nadrágban, és hozzá tartozó felsőrészben fürdőztek, míg a nők diszkrétebben, szoknyás ruhába mentek a vízbe. Ez persze megnehezítette az úszást és úgy általában a mozgást. Mivel nagyon meleg volt, páran egészen lerövidítették a szoknyarészt, de ezzel kockáztatták a letartóztatást, a törvény megsértése miatt. A rendőrök mérőlécekkel járták a strandokat, és akinek feltűnően rövid volt a szoknyája, annak ruhahosszát megmérték, majd megbüntették a vétkest. Ugyanakkor sokan nem tudtak úszni ezekben az időkben, és nagyon magas volt a fulladások száma. A strandok üzemeltetőit kötelezték, hogy biztonsági úszóköteleket feszítsenek ki a vízre, amelybe kapaszkodhatnak az emberek. Így, egyre többen merészkedtek a tengerbe.

 

Július 4-e nagy nemzeti ünnepe az amerikaiaknak, és ezen a nyári napon is ellepték Jersey strandjait a turisták. Mindenki hallott a három nappal korábbi cápatámadásról, de olyan meleg volt, hogy képtelenség lett volna visszatartani az embereket a víztől. Szerencsére egész nap nem történt semmi baj, így a szállodatulajdonosok és mindenki más is, megkönnyebbülten sóhajtott fel a nap végére.

Ám július 6-án, Beach Haventől húsz mérföldre északnak, Spring Lake-ben újabb szörnyűség történt. Christopher Anderson vízimentő, jól ismerte Charles Bruder 27 éves londinert, aki gyakran lejárt a partra úszni.

„Spring Lake az egyik kedvenc helyem volt – mesélte Anderson. – Imádtam ott úszni, mint ahogy a helyi szállodák dolgozói is. A vendégek strandján nem úszhattunk, viszont kaptunk egy saját szakaszt. Charles Bruder londiner, majdnem minden délután lejárt úszni. Rendes fickó volt, és nagyon jó úszó.”

A baleset előtt nem sokkal, Anderson megkérdezte Brudert, hallott-e a Beach Haven-i esetről. A fiatalember azt válaszolta, hogy hallott, de különösebben nem aggódik miatta, mert előző nyáron Kaliforniában dolgozott, ahol a tengerben nyüzsögtek a cápák. Sokat úszott ott is, de sem neki, sem másnak nem történt soha baja.

„Július 6-án csütörtökön, ismét remek strandidő volt – mesélte tovább Anderson a történetet. – Charles Bruder messzire kiúszott, ahogy szokott. Szeretett távol lenni az emberektől. Azt hiszem, sokan féltek volna kimerészkedni a nyílt vízre, de Brudert láthatóan nem hozta zavarba a dolog. Szokásos délután volt. Egy idő után elvesztettem szem elől.”

Bruder ellenállhatatlan zsákmány lett egy éhes cápa számára, amely támadáskor nagy farka segítségével, akár az 50 km/h sebességet is el tudja érni. A férfi lábaira csapott le. Anderson a partról észrevette, hogy valami baj van, és azonnal cselekedett. „Eszembe jutott a Beach Haven-i eset, és tudtam, hogy tennem kell valamit.” Anderson pár férfi segítségével azonnal vízre lökte a mentőcsónakot, és máris evezni kezdett a szerencsétlen férfi felé. „Hallottuk az ordítást. Életemben nem siettem még így. Emlékszem, amikor hátrapillantottam, már nem volt sehol. Mivel Brudert nem láttuk, ezért a vér irányába haladtunk. Úgy tűnt, nem bukkan már fel többet. Amikor közelebb értünk, hirtelen megjelent. A cápa elengedte.” Anderson beugrott a vízbe, hogy segítsen kiemelni a férfit. „Első gondolatom az volt, milyen könnyű, pedig mekkora ember. Aztán megláttam, hogy az alsó lábszáraiból nem maradt semmi.” Bruder sokkot kapott, és óriási fájdalmai lehettek, de halála előtt még egy utolsó mondatot ki tudott nyögni: „Nem láttam, hogy jön.”

Andersonék azonnal kivitték a sérültet a partra. „Azt hiszem, Bruder meghalt, mire partot értünk. Semmi nem volt, amit másképp csinálhattunk volna. Az egyik fiú biztos volt abban, hogy ezeket a sérüléseket emberevő cápa okozhatta.”

A második cápatámadásnak hamar híre ment. Perceken belül, a több kilométerre lévő fürdőzők is kimenekültek a vízből. Az Amerikai Természettörténeti Múzeumban dr. Nicholst és dr. Lucast elárasztották a hívások. Lucas továbbra is kitartott amellett, hogy a cápa képtelen leharapni egy emberi lábat. Úgy vélte, azok a cápák, amelyek esetleg erre képesek, nem ezekben a vizekben élnek. Ugyanakkor Nicholst a helyszínre küldte, hogy vizsgálja ki az eseteket. Nichols látta még Bruder holttestét. Tudta, hogy a cápák elszokták veszíteni táplálkozás közben egy-egy fogukat, de a férfi testében nem talált ilyesmit.

Akkoriban elterjedt volt a hozzá nem értők körében, hogy a cápák harapása mérgező, mert akár egyes kígyók esetében, a cápák fogai is méreganyagot tartalmaznak. Ma már tudjuk, hogy ez butaság. A cápáknak akár háromszáz fűrészes foguk is lehet, mellyel az emberi húst és csontot könnyedén átharaphatják. A cápa fogai az állkapocs speciális membránjából nőnek ki. Az egyre nagyobb új fogak, folyamatosan előretolják a régieket. Ahogy az első fogak kihullnak vagy elkopnak, a mögöttük lévő átveszi a helyüket. A cápa, élete során akár húszezer fogat is elhasznál, mely annyira éles, hogy a csendes-óceáni szigetvilág lakói egykor borotválkozásra használták.

Az üdülő közösséget sokkolta a hír, és sokáig abban reménykedtek, hogy talán valamiféle tévedés lesz, ám az orvosszakértői vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy cápatámadás végzett a fiatal férfivel. Innentől kezdve a nyár hátralévő részét beárnyékolta a két baleset. New Jersey környékén mindenki azt találgatta, hol csap le ismét a gyilkos állat.

Közben újabb elképesztő feltételezések láttak napvilágot a balesetet illetően. Volt, aki gyilkos óriásteknősről beszélt; mások azt hitték, hogy azokat a lábakat makrélák rágták le; de olyan személy is akadt, aki meggyőződéssel állította, hogy mindez csak félrevezetés, egy német összeesküvés része, és tengeri támadás készül New Jersey ellen, ezért terelték ide a németek a cápákat.

Július 8-tól minden üdülőövezetnél felállították a fémből készült védőhálókat, és motorcsónakos, felfegyverzett férfiak kémlelték a vizet, hogy lecsaphassanak a „szörnyre”. A fürdőzők mindenesetre biztonságba érezték magukat a védőhálók és az állandó ellenőrzések miatt, így hamarosan visszamerészkedtek a tenger hűsítő hullámai közé.

Eközben történtek olyan esetek, amikor halászok csónakból lettek figyelmesek az állatra és evezőikkel ütni kezdték, mire az visszavonult. Olyan eset is volt, amikor egy rendőr meglátta a fürdőzőkhöz közelítő ragadozót, és leadott rá pár lövést. Rengeteg cápát mészároltak le, de soha, egyik gyomrában sem találtak emberi maradványokat.

Matawan, az USA keleti partvidékének egyik keskeny folyócskája, mely tölcsértorkolattal kapcsolódik az óceánhoz, alig ötven kilométerre New Yorktól. A helybéliek emberöltők óta jártak ide úszni. Egy fehér cápa, normális esetben soha nem merészkedne sekély, ráadásul édesvizű folyóba, de 1916 júliusa minden volt, csak normális nem.

Július 12-én Thomas Cottrell volt hajóskapitány, szokásos reggeli sétájára indult a folyó partján. Dagály volt, és emelkedett a folyó vízszintje. Ahogyan a víz felé tekintett, figyelmét felkeltette az a nagytestű hal, melynek hatalmas uszonyai épp akkor emelkedtek ki a felszín fölé. Régi tengerészként azonnal tudta, hogy cápa úszik az édesvizű folyóban. A kapitány szélsebesen értesítette a lakosokat, de úgy tűnt, senkit nem érdekel, amit mond, sőt, még meg is mosolyogták, hiszen olyan abszurdnak tűnt, hogy cápa van egy kicsi folyóban.

Ők nem tudták, hogy igazából ez nem is olyan ritka jelenség. A Matawan ugyan édesvizű folyócska, és a cápák köztudottan a sós tengereket szeretik, néha mégis előfordul, hogy betévednek egy-egy olyan helyre, ahol igazából nem lenne keresnivalójuk. A Matawan esetében is volt rá példa, hogy bikacápákat találtak a vízben, de mivel nem okoztak soha balesetet, a hír valahogy nem kapott szárnyra. A bikacápa ugyan megél az édesvízben, de 1916-ban úgy hitték, veszélytelen az emberre. A fehér cápa nem úszik be folyótorkolatokba, ahol az édesvíz keveredik a sóssal, de telihold volt, ami szokatlanul nagy dagályt okozott, így nagy mennyiségű sósvíz került a folyamba, s nem volt akadálya, hogy egy nagy fehér cápa kibírjon benne egy-két napot.

A kapitány figyelmeztetése süket fülekre talált a városban, így visszasietett a folyóhoz. Nagyon jól tudta, hogy nyáron a lakosság, főleg a fiatalok és a gyerekek, szívesen lubickolnak a hűsítő vízben, s mivel lelkiismeretes ember volt, nem tudott beletörődni abba, hogy ilyen probléma senkit ne érdekeljen. Azzal is tisztában volt, hogy a feljövő dagállyal a cápa feljebb juthat a folyóban, és fogalma sem volt, mennyi ideje lehet. Motorcsónakjába ült, és a folyón felfelé haladva kikiabált a fürdőzőknek, hogy azonnal menjenek ki a vízből, mert cápa van a Matawanban. A legtöbb ember riadtan futott a partra, de mint mindig, most is akadtak kételkedők, akik kinevették a képtelennek tűnő ötlet miatt.térkép.JPG

Bár a pánik egyre terjedt, ennek ellenére számos ember kereste fel a strandokat. Michael Dunn és öccse Joseph, New Yorkból jöttek hűsölni a környékre. „Joe és én, alig vártuk, hogy megszabaduljunk a városi hőségtől. Megaztán szerettünk úszni. Hallottunk ugyan a cápatámadásokról, de azok kint voltak a tengerparton.”

A Matawan folyó partján kis mólók sorakoztak, amelyekről a New Yorkba tartó hajókra rakodtak. A Dunn fivérek egy helyi barátjukkal Jerryvel, a téglafal mögötti mólóhoz mentek fürödni, úgy két kilométerre a tengertől. Nem hallottak arról, hogy cápa lenne a folyóban.

Elbert O’Hara kamaszkorú fiú, ugyanekkor horgászni ment a partra, de aznap egyáltalán nem volt kapás. Barátja, a 12 éves Lester Stillwell, és még két társuk, elcsalták fürödni a nagy melegbe. Ők a Wyckoff mólóhoz mentek, egy kilométernyire Dunnéktól. Mindig ide szoktak jönni, ha fürdőzésre vágytak. A víz sötét, zavaros volt, de ettől függetlenül semmi szokatlant nem tapasztaltak.

„Egyszer csak valami érdes ért hozzám – emlékezett vissza Elbert O’Hara. – Olyan volt, mint a lehető legdurvább dörzspapír. Fájt is. Minden olyan gyorsan történt. Megláttam az uszonyt, aztán a fogak villanását, és tudtam, hogy cápa. Hánykolódott, és úgy dobálta Lestert, mint egy rongybabát. Örvénylett, és bugyogott a víz ott, ahol Lesternek kellett volna lennie. Furcsa, vöröses szín jött fel. Mind tudtuk mit jelent ez.”

A támadásnak hamar híre ment a kisvárosban. Egész embertömeg szaladt a Matawan folyóhoz. A helybéliek nem hitték, hogy ilyen messzire felúszhat egy cápa a folyón, ám senki nem tagadhatta, hogy a fiúk négyen ugrottak a vízbe a mólóról, és csak hárman jöttek ki a partra.

A 24 éves Stanley Fisher szabó volt, mindenki kedvelte. Szívesen segített másoknak, tisztességes fiatalembernek ismerték. Ő és egy társa vezették a Stillwell fiú keresését. Volt, aki még mindig nem hitte, hogy cápatámadás végzett a fiúval, inkább arra gyanakodott, hogy rohama lehetett, és talán a folyóba fulladt, hiszen tudvalevő volt, hogy epilepsziás. Egy idő után biztossá vált, hogy Lester meghalt. Persze a testét mindenképpen meg akarták találni, hogy családja tisztességesen eltemethesse. Mindenki rudakkal és kampókkal próbálkozott a vízben kotorva. Semmire nem jutottak, ezért Stanley és két társa, a vízbe ugrottak, hátha úgy könnyebben rálelnek a fiú testére.helyszín.bmp

 

Nem sokat láttak a víz alatt. Sötét volt, hátborzongató és magányos érzés. Stanley mélyebbre merült, miközben két társa a felszín közelében maradt. Megpillantotta a halott fiú holttestét, és a belőle éppen táplálkozó cápát. Fisher szembeszállt vele, hogy kiszabadítsa a gyerek testét. Az állat meghátrált, de még nem fejezte be az evést. Fishert szintén megtámadta. A többieknek sikerült a férfit kirángatni a vízből, de sérülései nagyon súlyosak voltak a lábán. Mindenkit sokkolt az eset. Azonnal kórházba kellett szállítani, ám a legközelebbi kórház ötven kilométernyire volt. Bő két óra eltelt, mire vonattal orvoshoz juttatták a fiatalembert, de a sokk és a vérveszteség miatt meghalt.

A cápa elúszott akkor, és újabb célpontja a téglaépület melletti móló lett, ahol a Dunn fivérek és barátjuk, Jerry pancsolt. „Fogalmunk sem volt arról, hogy bármi rossz történt. Hallottam egy motorcsónakot – mesélte Michael Dunn –, aztán valamit, ami lehetett egy kiabáló ember is: Kifelé a vízből! Kifelé a vízből! Elég izgatottnak tűnt a férfi a csónakban. Azt hittem, hogy ő a tulaj, és ideges, amiért ennél a mólónál úszunk. Ahogy közelebb ért, világossá vált, hogy nem velünk van baja, hanem azt kiáltja: cápa! Cápa volt a vízben. Jerry és én belehúztunk, és elértük a létrát. Joe nem volt elég gyors.” A cápa elkapta a kisfiút. „Megragadtam Joe-t, Jerry engem, és együtt húztuk. Nem engedhettem, hogy az a valami elvigye a kisöcsémet.”

Végül sikerült kirángatni a gyereket a cápa állkapcsai közül. Cottrell kapitány segített abban, hogy minél előbb kórházba juttathassák.

„Átraktuk Joe-t a csónakra. Eszméletlen volt. Emlékszem, azt gondoltam, hogy örökre itt hagy, ezért muszáj beszélnem vele, de nem ébredt fel.”

Joseph Dunn volt az egyetlen áldozat, aki túlélte a támadást, de állapota sokáig válságos volt, és az sem tűnt biztosnak, hogy a lábai megmaradnak. Végül egy tehetséges sebésznek köszönhetően sikerült helyrehozni, és két hónappal később már saját lábain távozott a kórházból.

Egyetlen nap alatt két ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült a Matawan folyó hívatlan látogatója miatt. Az emberek dühödten, bosszúra éhesen vadásztak a ragadozóra. Dróthálót feszítettek ki, dinamitot vásároltak, azt dobálták a vízbe, és néhány óra alatt olyan lett a folyam környéke, mint Európa, amely épp háborútól szenvedett. A ragadozóra száz dollár vérdíjat tűztek ki, ami manapság kétezer dollárt jelentene. Higgadtabb lakosok ésszel érveltek a halak pusztulása ellen, de a harag túlfűtötte az áldozatok rokonait és ismerőseit. Nem akartak irgalmazni a vérszomjas fenevadnak.

A hírek dr. Lucashoz és dr. Nicholshoz is eljutottak a múzeumba. Kénytelenek voltak szembenézni a valósággal, és elhibázott következtetéseikkel. John Nichols úgy gondolta, Matawan tragédiája mindent megváltoztatott. Ennyi szemtanúval nem sok kétség fért ahhoz, hogy valóban egy cápa a bűnös. Dr. Lucas évekig kereste a bizonyítékokat, hogy a keleti parton emberevő cápák lehetnek. Hát most megtalálta. Nichols újabb vizsgálatok miatt a helyszínre utazott.

Két nappal később, két vasúti munkás megtalálta a szerencsétlenül járt Lester Stillwell holttestét. A sodrás kétszázötven méterrel vitte odébb a támadás helyszínétől. Maradványai borzasztó állapotban voltak. Végül elérkezett a temetés szörnyű napja is. Fishert és Stillwellt együtt temették, rengeteg barát, ismerős, rokon és sok-sok kíváncsi bámészkodó jelenlétében.

A cápa végül elhagyta a folyócskát, és visszaúszott az óceánba. A világ azonban megváltozott a matawaniak számára. Féltek a folyóba menni. Nichols viszont úgy gondolta, a cápa haladási útvonalát figyelve, hogy most New York felé tarthat. Nem hitt azonban abban, hogy több cápa lehet a tettes, szerinte egyetlen állatról volt szó. A környéket ellepték a cápavadászok.

Hét nappal később, a Raritan öbölben – mely a Matawan folyót köti össze az óceánnal –, Michael Schleisser állatpreparátor és társa, motorcsónakjukból hálót vetettek ki a vízre, hogy foghassanak egy-két kisebb halat vacsorára, mielőtt hazamennek. Olvastak a cápatámadásokról, de nem sokat foglalkoztak vele. Csendesen himbálóztak a békés tengeren, és halkan beszélgettek, amikor váratlanul nagy lökést éreztek a csónak fara felől. Döbbenten látták, hogy egy nagy fehér cápa akadt a hálójukba. Körülbelül 2,5-3 méteres lehetett, tehát fehér cápa viszonylatban szinte gyereknek számított, ha azt vesszük, hogy másfél méteresen jönnek a világra. Az állat akkora elánnal próbált szabadulni, hogy félő volt, mindjárt lerántja őket a mélybe. A motor ráadásul felmondta a szolgálatot. Nem volt más választás, azonnal cselekedni kellett. Schleisser úgy emlékezett, hogy a csónak aljába bedobott egy törött lapátnyelet, mielőtt kiindultak a tengerre. Ez most jól jött. Felkapta, és szó szerint agyonverte az állatot. A cápa kimúlt.

Miután Schleisser állatok kitömésével foglakozott, és nem egyszer a Természettörténeti Múzeum megrendelésére is dolgozott, nem volt kérdés, mit kezd a döglött cápával. Miután hazajuttatta, hozzákezdett az állat kitöméséhez. Először megszabadította belsőségeitől, s már csak kíváncsiságból is megnézte a gyomra tartalmát. Hallott, olvasott az elmúlt két hét cápatámadásairól, így eszébe jutott, hogy talán azt a cápát fogta ki, de igazából nem hitt benne. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a gyomrot felnyitva hét kilogrammnyi húst távolított el belőle. Ezeknek az állatoknak lassú az emésztése, és a férfi gyakorlott halászként azonnal megállapította, hogy nem halhúsról van szó. Meggyőződését tovább erősítette, amikor a hús mellett gyanús formájú csontokat talált.cápa kitömve.bmp

Később felkeresett egy szakértőt, nevén nevezve dr. Frederick Lucast, hogy mondja meg, pontosan miféle csontok ezek. A férfi kertelés nélkül rávágta, hogy emberi maradványok: alkarcsont és baloldali elülső borda. Schleisser egészen biztos akart lenni a dolgában, így kikérte még egy szakavatott véleményét, és ő megerősítette kollégája szavait abban a tekintetben, hogy valóban emberi csontok, de az egyik maradvány egy fiú lábszárcsontja, a másik pedig egy férfi bordacsontja. Hogy ugyanaz a cápa volt-e, mint amelyik a tragédiákat előidézte, nem bizonyítható, dehogy a közelmúltban ez is embert evett, az egészen biztos. És az is biztosra vehető, hogy 1916 nyarán több hasonló baleset nem fordult elő, vagyis a cápa halálával megszűntek a támadások. Igaz, ebbe az is belejátszott, hogy az emberek nem igen mertek vízbe menni az átélt júliusi szörnyűségek után.

Szóval, így történt! Elvileg. Azon gondolkodtam hogy a fő kolompos cápa még mindig valahol úszkál. Mert a történet csak úgy maradhat igazán izgalmas:) hiszem azt hogy nem sikerült elfogni, kifogtak egyet aminek a belébe találtak emberi csontokat a cikk szerint. De! ez csak azt bizonyítja valóban hogy evett embert VALAMIKOR! De nem biztos hogy, ez volt az!  Ide a végére még egy gondolatot had idézek Csoki barátomtól: "Én nem megyek olyan vízbe aminek nem csempézett az alja" :)  Tegyetek ti is így!:)

Szólj hozzá!


2013.04.10. 13:42 TAS

Amikor Ken Block A rally világbajnokságon kezdett el menni, egy pár futam után pár szellemi hulladék elkezdte itt kifogásolni, hogy Béna! A legutolsók egyike! Ezt a blog bejegyzést nekik szánom! És ezért hogy eljusson a fogyatékosok agyáig is, a legelején kezdeném el.

k.jpg

Vegyük a Ford csapatát. A Ford Rally Team székhelye Angliában van, Dovenby-ben. De úgy hívják a céget, hogy M-sport. Az M-sport gyártja, és fejleszti a Ford wrc-ket. Na most! Amikor a Fiesta wrc-ke került a sor a Focus-ok után, az M-sport 10 darab Fiesta rs wrc gyártott le a szezon kezdete előtt. Itt rögtön meg is válaszolom a kérdést, hogy minek 10 darab? Hát azért, mert ebből 2 darab az ami a 2 top pilótáé, a többi az csak ügyfél autó. Mi az hogy ügyfél autó? Ezeket a kocsikat bérbe értékesítik. Vagyis ki lehet bérelni futamokra, mindössze ki kell fizetni a bérleti díjat. Ennek van több opciója is de ebbe most nem érdemes bele menni. Ezektől az autóktól nem eredményt hanem profit beáramlást várnak el, semmi mást! A két top pilóta autójának kell vinnie a Ford össze nyűgjét, beleérte az eredmények a marketing szarságok, a sajtó konferenciák, nyílt napok stb. Az ügyfél pilóták csak a bérleti árat teszik le nekik más dolguk nem nagyon van! Na! Ken Block itt jön a képbe. Ő is egy ügyfél. Bár ő a hívott ügyfél. Ő is kiköhögte a bérlés díját és kész! Mondjuk ő egy speciálisabb eset, mert hát ő egy közkedvelt figura. Az ő szerződésében sem állt ott hogy már pedig tőled eredményeket várunk el itt. Ugyan dehogy! A marketing már meg van, meg hoz pénzt ide kész. És ezután kezdték el méltatni a fogyatékosok a teljesítményét. Nekik mondanám el hogy ez kurvára nem így van! Az a finn alkoholista fasz se alkotott maradandót! Pedig hát ő csak a nagy KIMMI! De őt nem érte támadás. Milyen érdekes. A VB-n menni egy wrc vel, úgy hogy addig nem vezetsz wrc-t csak egy Amcsi szabályoknak megfelelő kvázi N csoportos autóval szaladgálsz, az azért nem ugyan az! Ahhoz hogy valaki ott az elejébe menjen, ahhoz kell jó pár év! Rutint kell szereznie mindenben. Meg kell tanulni a kocsit, meg kell tanulni murván vezetni, meg kell tanulni a pályákat. Sokat kell menni! Ez nem jön egyik napról a másikra. Még Neki se, mert ott kavilózik a bóják és gyár telepek hangrájai között. Egy vb menő egy Hirvonen vagy egy Atkinson középmezőnybe sem voltak. De annyit menetek, hogy oda értek az elejébe. De a sok szellemi fogyi, kifogásolja azt hogy hát egy béna málé szar! Ez nem is tud semmit! Ez egy fakezű kontár. És még olvastam annyi mindent, hogy meg sem tudom jegyezni őket. NEM AZ VOLT A DOLGA HOGY LETOLJA A LOEB-ŐT A PÁLYÁRÓL! Nem is tudta volna. Most a Mexico rally végeztével elmondta azt hogy talán most kezdi el kapiskálni, hogy kell menni murván, úgy hogy az gyors is legyen. Ő csak egy ügyfele a Fordnak aki bérletet fizet. De máshol is ez van. A Citroën is rájött, hogy jó üzlet az ügyfél autó futtatása. Ennek köszönheti a Citroën azt hogy még fenn van. Meg annak hogy Adubabi -ból ki tudtak cigánykodni pénzt. A Ford meg Qatar ba volt nemi szervet szopogatni. De ez egy másik történet. A Subarunak, amíg volt, ott is meg volt a top pilóta dolga és volt az ügyfél. Bár ott kevesebb volt, mint mostanság összességébe. Akkor még volt pénzt nem kellet bérbe adni kocsikat. Most biztos azt mondják, na! Itt egy Block buzi! Nem! Nem erről van szó. Csak sokan nézik nézik, de nem látják mi, miről szól! Ken Block nagyon jól ment, és megy a Ford ügyfél köréhez. Ott el van ő! Köze sincsen az elejéhez egy vb-n, nem is igen lesz! De nem baj mert nem az a dolga! 

Szólj hozzá!


2013.04.06. 11:12 TAS

Magyar vendéglátás

Olyan 200 méterről szabad szemmel is jól látható készpénz kupacért eljött Szerény kis országunkba a méltán híres Ken Block. Aki nevét nem lehet manapság kellően nagybetűkkel leírni. A Ford felkéréséből jött egy reklám filmet forgatni ide(tévedés jogát ebben fenntartom) meg a komoly ATMS 2013 rendezvényre. Bár a reklámot még nem láttam és jó eséllyel nem is fogom ugyanis már évek óta nem nézek tv-t, de hát ezzel más is így van úgy gondolom. Szóval éppen csak beugrott hozzánk kis időre míg elkészítik ezt a reklám ízét, igaz hogy a Ford elvileg 3 európai gyárát fogja becsukni, mert többek közt ők is fuldokolnak a saját szarjukba. De erre a reklám kampányra valahogy mégis csak van pénz, és annak reményében,hogy majd Ken miatt az emberek megrohamozzák a Ford kereskedőket. Szomorú de nem fogják! Na szóval! A Totalcar kedvenc autós web sajtóm, megszellőztették azt, hogy valami nagyon csúf gaz merényletre készülnek vele kapcsolatban. Ezzel le is tudtam. Nem is foglalkoztam ezzel. Jön, itt van kész. Azt hittem majd rászabadítják valamelyik luxus prostit, majd megy vágatlan 3 percbe az esti fókuszba. De nem volt semmi ilyesmi. Se tv se luxus prosti. El is gondolkoztam miért. Ken block szegény ahhoz túl csóró,hogy megfeleljen a mi luxus művésznőink igényeinek, ráadásul nem is focista. A tv-be meg hát ki az a Block? meghalt vagy cigány?  De jól eltértem megint:). Mi lehet az a nagy feladat amit a Totalcarosok rászántak. Komolyan mondom ez szánalom volt, hogy ismét megcsillogtattuk azt, hogy mekkora keretének vagyunk. Az jutott eszembe,hogy én ezt a videót, amit közzétettek róla ezt már valahol láttam. Csak akkor még nem Ken volt, Totalcar még a kanyarba se. Ez a három kívánság volt Tibi bácsival! Abba volt az, hogy akkori időben Knight Rider-re izgultunk, és az egyik kis taknyosnak az volt a vágya,hogy találkozhasson a főszereplővel, aki a szuper kocsit vezette, David Hasselfoff-al. Akinek egy Trabantot kellett vezetnie a városi forgalomba. A magyar ostobaság már akkor alakot öltött! Hogy Tudnál menni a Trabantal is?! Mert nekünk csak ez van. Ez a legszarabb, ez maradt itt a rendszer váltás óta. Emlékszem szegény ott kínlódott a sebváltóval. Persze hogy tudott vele menni úgy ahogy, de mondja már meg valaki mi értelme volt annak? A hülye magyar megelégedett volt hogy Michael Knight képes volt menni egy Trabantal is. Akkor csak nem lehet olyan béna. És! Szegény Ken-nek is ugyan ezt kellet véghez vinnie. Kapott egy szar, ócskavas, bontószökevény Ford Sierrát, hogy figyelj már Ken,menjél már úgy vele ahogy azt mi szeretnénk látni! Úgy mint a videóidon! És igen, csak ez a kocsi van ami Ford és hátsókerekes. A többi első kerekes és kurva gyenge! Szóval csak ez van! 4 keres Ford? Hát...őőő... hát... az nincsen, azt nem tudunk adni. De menjél már ezzel a szarral! Külön ki lett neki hangsúlyozva,hogy a difi le van hegesztve! Azt mondta rá Ken,hogy: -Remek:). Azt se tudja mi az, hogy le hegesztet difi könyörgöm!!! Azt gondolta magába hogy le van hegesztve,de hova? Le a földre? Vagy rá az alvázra vagy mi a fészkes fasz? Hát kínlódott szegény a Kombi autóval a bóják között. És nyilván hogy nem tudott úgy menni vele ahogy ezt elvárták tőle. De azért jót kacagtak ezen a szaron, hogy ezzel bénázik. A magyar kárörvendő egy tahó nép! Most mégis ugyan mit várnak el tőle hogy a hosszú tengelytávú autóval majd itt csodákat fog mutatni? Még külön meg is írták a videó alá, hogy ha nem csinálja akkor puha pöcs! Igazán tudok ehhez gratulálni! Az erőszak is, mi ránk jellemző mentalitás. Ment úgy ahogy bírt és tudott. De csak kínlódás volt ez az egész, nézni is rossz volt. Majd végeztével elmondta hogy ilyen autót még nem tapasztalt. Ilyen "beállításokat" soha nem érzett. Persze hogy nem éreztél Ken! Csak itt van ilyen szar, sehol máshol!  Itt nem tudtak adni egy rendes kocsit neked, hozzáteszem hogy direkt! Olyan nehéz lett volna szerezni neki egy összekeres kurva bivaly erős kocsit Egy Ford Escort Cosworth-ot mondjuk? És akkor na figyu? rugassad itt nyugodtan! Á az túl egyszerű lett volna! Megvesznek egyet kintről, megy vele egy kicsit, aláírja és 5szőr annyiért eladják a kocsit.Ehhez kurva sok ész kell! Ez nem fért volna bele szerintem se. Én el hiszem hogy azt a tetű új Fiestát kell neki reklámozni, de ha azt akarják hogy itt gumi fűst legyen, akkor szánni is kellet volna rá! Ezután, alá festette a motorháztetejét a Sierrának, Sípos úr had örüljön!  De ezzel még nem ért véget a megaláztatása, kapott ajándékba cipőt! CIPŐT! Minek az neki?! A DC tulajdonosának könyörgöm meddig alázzuk még szegény embert!! Mi az apám faszát kezdjen vele! Teszek rá egy kis pénzt hogy a cipő és a póló amit kapott, nem hogy Magyarországot,de még Budapestet sem hagyta el! Az ott ragadt a szállodába:)Nem lett volna méltóságosabb, egy videó interjút készíteni vele, aztán egy kis dedikálás, fotózás, pacsi és kész. Örülünk hogy itt voltál szia! Ezt az ócska színjátékot nem kellet  volna megtenni vele én azt gondolom. Bebizonyítani hogy mekkora kretének vagyunk! Jó hogy nem kínáltuk meg csípős kolbásszal meg pálinkával. Jó-jó ez is benne volt a kampány pénzbe futotta rá.Jaj de majdnem kihagyta a iszonyatosan komolyra sikeredett tuning "fesztivált" amire Ken szintén hivatalos volt az új Fiestával. A tuning banzáj ami, olyan volt hogy nem biztos hogy elő kellett volna venni a fényképező gépet. Részemről ennyi! Úgy lehetne összefoglalni a dolgot hogy Bőven picsákat, kocsit nyomokba tartalmazott a rendezvény. Ken Block hazament és elmesélte hogy hol járt!  Így a végére egy Totalcar-os kommentelő kérdését írnám ide le: Ezentúl Magyarország is része lesz  a Gymkhana turnénak?


REMÉLEM HOGY NEM!

Szólj hozzá!


2013.04.03. 13:26 TAS

"Vigyorogj te rohadék!"

 Rengeteg sok nagyszerű filmalkotás létezik manapság. De, a sok közül eszembe jutott egy nagyon klasszikus. Ez pedig a cápa című film, a legelső, a legjobb. Már régen láttam és soha nem feledem le amikor legelőször láttam kicsiként a tv be.Lenyűgözött, és ugyan akkor borzalmas is volt, nem azért mer rossz volt , hanem mert a jó filmnek van egy feszültségfelépítés vonala. Na de a filmet sokan ismerik és látták többször is. De csak nem rég jutott eszembe hogy melyik ennek a filmen a kulcs jelenete. Amire felépítették az egészet. (szerintem)jaws.bmpA jelenet pedig ez lenne!  Ahol Brody, a süllyedő Orca árbocrúdján kuporogva vett véget a nézőbe fel gyülemlett feszültségnek. itt van az a pont, ahol nincsen tovább, nincs hova bújni! Itt és most! szemtől szembe! És nincsen segítség se, Hupper valahol még a tenger fenéken próbálja kiheverni a sokkot amit a cápa okozott neki, azzal hogy kis híján kiette a cápabiztos ketrecéből. A hős cápavadászunk pedig a szakmája szépen elfogyasztotta kis nasi gyanánt. De visszatérve Brody rendőrfőnökre, Aki nagyon elszánt, és ROBBANJ FEL! -t ismételgeti. Ez a legjobb és egyben legizgalmasabb jelent! annyi esélyed van amennyi golyó van az öreg puskába amit szerencsére nem mosott el a víz messzire. A dög egyre csak közeledik, közeledik szájába egy búvár palackkal. A puska csövét egymás után hangos durranással hagyják el a golyók! Ez is mellé, az is kissé fölé. A dög egyre közelebb az árbocrúdhoz, fejét kissé kitartván vízből mintha csak gúnyosan mutatná a szájába a oxigén palackot és azt mondaná: - Na! ide célozz! Így eltalálod?!  És ekkor hangzik el a  VIGYOROGJ TE ROHADÉK! kiáltás. A következő lövés pedig pont célba találta az oxigén palackot és BUMM! A cápa ezer darabra robban fel!  Ez szerintem a film kulcs momentuma! Nagyon szép befejezés volt, bár! Nem robbant volna fől hogy kössek már bele:) Hanem egyszerűen csak rakéta lett volna a palackból és szépen keresztül süvített volna a cápa kis habtestén, de belülről! :) és kész a huzat. Na de az meg hogy néz már ki nem?  Ez így jó volt és kész! :)

Szólj hozzá!


2013.03.29. 08:19 TAS

Sok hűhó semmiért

Rettentő furcsa világot élünk ma. Történt még tavaly velem az, hogy elindultam egy éllás interjúra ide nem messze otthonomtól, annak reményében, hogy hátha egy rendes, szakmailag agilis társasággal találkozom. Rengeteg önéletrajzot elküldtem a szélrózsa és valamennyi égtáj irányában ide nem olyan messze. A légútólsóhely ahová küldetem pont ez a cég volt, bár elég lehetetlen helyen, van mégis elküldtem hátha lesz ami lesz alapon. Hát mit nem ad a jó isten, másnap pontosan onnan hívnak fel hogy irántam érdeklődnének. Na mondom ez szép. Lebeszéltünk egy időpontot és neki indultam eme nagy munkanélküliségembe. Ennyit az előzményekről. Hogy hová mentem? Márkát és helyszínt nem mondok, mondanék, egy márkaszervizbe. Nem igazán ez a fő célom, hogy ilyesféle jellegű cégnél gazdagítsam a létszámot, de hát ki tudja, még szerencsém is lehet ebből. Amikor megérkeztem, és megyek épp befelé látom a pultnál hárman csücsülnek szépen aranyosan. Az egyikük megpillantott talán fiatalabb is volt nálam, üdvözölt engem: -Jó napot kívánok! Hú! Gondoltam magamban egyből, itt a nagy szabálykönyv szerint élik a mindennapokat. Egy halk helló menyire jobb lett volna magunk közt szólván és máris nem annyira nyers hivatalos az egész. A cégvezető úrral meg volt beszélve a találkozó. Így hát csak be kellet jelenteni engem az előbbi rendkívül udvarias fiatalúrnak. Azt gondoltam, hogy beszélgetésünk szakmai fordulatot vesz majd itt, az autójavítás szentintézményében. Be kell vallanom, túl magasra tettem a mércét velük szemben. Beszélgethettünk egy fél órácskát akkor sokat mondok. Semmilyen szakmai típusú részre nem tértünk ki. Tehát a kedves cégvezető úrnak az önéletrajzból ahol mellesleg világosan van leírva a profilom nem derült ki neki hogy mivel is foglalkozom én valójában. És innentől csak az időmet fecséreltem, gondoltam magamba hogy fel kéne állnom és elmenni jó messzire. De valami perverz érzésem folytán maradtam ülve az irodában. De beszélgettünk a semmiről. A legszebbet és legjobbat had, említsem ki külön amit, számtalanszor meghallgattam már cégvezetőktől. Ez úgy hangzik eme kijelentés hogy : Én döntsem el hogy akarok e dolgozni egy jó, szakmailag nagyon felkészült csapatban. Hmm. Ebből én azt hámozom ki hogy itt, és máshol méreg profik dolgoznak akik már megtanultak mindent, de mindent meglepetés nem érheti őket, és már csak annyi a dolguk a műhelyben, hogy háton úsznak a tutiba! Én erre élő példák tudtam volna felhozni, hogy rendkívül felkészült szakszervizben amikor összekeverik a Common Rail nyomás szabályozót a nyomás érzékelővel. Ugyan is nem mindegy ám mikor melyiket vegyem ki ha a helyzet úgy kívánja. De ez csak egy a sok közül. Á de nem mondtam,ezek azt hiszik, hogy mindent tudnak. Sőt! A következő amit a fejemhez csaptak hogy : Egy csecsemőnek minden vicc új! Ezt úgy értette mind később kifejtette nekem hogy számomra sok még a tanulni való! Tényleg kedves cégtulajdonos úr!? Én magamról pontosan tudom, hogy nekem még! Sok a tanulni való e szakmában, És a maga emberei a szervizben? Nekik nincsen már?! Szóval hihetetlen hogy mennyire vannak elszállva ezek az intézmények. És napról napra hallom e szervizeknek az ócsárolásukat. Nem véletlenül. A rezsióra díjak az egekben e szakképzettség az a padlón van. És persze hogy e kettő kombinációjából ez sül ki. De visszatérve a megbeszéléshez, egyre jobban az volt az érzésem, hogy feleslegesen jöttem el mert esze ágában sincsen felvenni. Csak eljöttem trécselni, mért is ne! Ingyen van tömegközlekedés úgy is nem igaz? A szokásos stratégiát azt nagyon vártam már mikor lesz megemlítve. Már azt hittem nem lesz ilyen. De! Lett! Ettől áll fel a szőr a hátamon. Esetleg próbanapra pár napra be jönnék-e. Uramisten megérkeztünk gondoltam magamban. Ennek mi értelme van? Most komolyan? 2-3 nap? Az mire elég? Arra hogy megtudjam hol az öltöző és a mellékhelyiség. Még a neveket sem tudom megjegyezni ennyi idő alatt. Ja és persze ingyen! Kicsit olyan ez mint a MotoGp pl. ahová be kell magam vásárolnom. A következő napirend az volt, villamossági szakmám révén, ezt is meghallgattam már nem egyszer: Tudnék e beszerelni riasztót, és bekötni vonóhorgot. Ezt én ilyen tartalmatlan kérdésnek érzem. Mert riasztót nem igen kell betenni mert már van benne, vagy eleve van és ki kel szedni mert tönkrement. Hát, többet szedtem ki mint raktam be azt kell mondjam. De jó, legyen, persze hogy be tudom szerelni mi az hogy! Én ne tudnám!? És ezután kaptam egy olyan kérdést amire eddig nem volt példa álláskeresői pályafutásom alatt. Idézem: Mi a horoszkópom? És ekkor éreztem úgy hogy itt a pont amikor fel lehet állnom és megköszönnöm az idejüket. Ennek szakmailag mi értelme van tessék mondani? Azt hittem szervizbe jöttem, nem asztrológusokhoz. Komolyan mondom a belső hang ami reggel oda mondogatott valamit, de nem tudtam kivenni mert halk volt. De itt meghallottam mert már üvöltött szinte: Fuss! Fuss! Abba meg hogy mennyit akarok keresni abba meg már bele sem mennék mert az egy széllel szembeni vizelős harc! Azt az összeget mondtam amit megkaptam az előző munkahelyemen, szakszerviz volt az is csak a márka volt más. Minimum annyit szeretnék megkapni. De mint akik citromba haraptak. Ezt már nem is méltattam. Elköszöntem udvariasan és már sprinteltem is hazafelé. Összefoglalva elpocsékoltam egy fél napot. Mindenről volt szó, csak arról nem hogy én ki is lennék valójában. De nem tudhattam persze, hogy ez lesz. Szóval ezt csak úgy el meséltem mint életem egyik szelete a szakmában. De a mondani valót ide tartogattam a végére. Kedves cégvezető és cégtulajdonos urak e szakterületen. Kérném önöket ha behívnak valakit magukhoz akkor tessék már átböngészni az önéletrajzot és kihámozni belőle azt hogy mivel is foglalkozna a delikvens. És a beszélgetést ez irányba terelni. Ne tessenek fél óráig beszélgetni a semmiről hanem legyen 15 perc bő szakma és kész. Majd értesítjük, vagy üdvözöljük a cégnél. Ha tanácsolhatnám a kettő közzé ne tessék felvenni a gyere be 2-3-4-5 napra. Nem szerencsés. Sok sikert kívánok szaktársaimnak akik ebben a cipőben járnak mint én!

Szólj hozzá!


2011.08.02. 17:31 TAS

A kevesebb néha több!

Micsoda egy világ ez! Ma például bementem a helyi "ocsóbbik" multiba mint egy ember, abban reménykedve hogy lesz ocsóé Monster Energy drink. Megyek köreb a bent, há van Bomba meg watt kirakva hmm... nincsen vagy csak nem látom, kerülök még egyszer akkor sem látok kitéve sehol se! Külső segítséget kell itt hogy igénybe vegyek látok egy nőt az valami hatalmas kerekes sárga kopott ketrecet tologat , hát őt nem zavarnám meg, ráadásul a korát nézve ha ki mondom neki hogy -Csókolom van Monster energia italuk? Biztos is hogy nem értette volna ezért nem is erőltettem ezt, megkímélem magam ettől de ááá itt van a, világi kölyök ez a biztonsági őr ő az én emberem! Tipikus mai hülye gyerek kinézett hátra zselézett haj, látszik rajta a konditerem ( mer az kell) Ő tudni fogja miről beszélek. Nagyon szorgalmasan ír valamit, imitálja a munkát.Megszólítom:

-Szia! van Monster energia italotok?

-Milyen? mondta nekem olyan bamba fejjel hogy olyat nem láttam régen (ezt a szakmát neked találták ki Cimpa Jankó:-) )

És nem azt mondja a marhája  hogy:

1: nincsen

2: ott van hát a szemed kiveri gyerek!

Elkezdi sorolni meg mutogatni a idióta hogy milyen van!!!!!!!! Há van 1 literes Kobra! meg... Nem kell te hülye!! Az amit kérdeztem az van, vagy nincsen?! Elkezdi sorolni hogy mi van úgy sem veszek olyat amit mond, vagy ez is valami buzeráns marketing tanfolyamon tanult dolog hogy ha nincsen amit kér a vevő mondja neki hogy mi van hátha veszi azt is. Há öcsém nálam ez nem jön be. Olyan ez mintha bemennél a Lambohoz és azt pampogod hogy kell egy Aventador! áá az nincsen de van Murciellago!

Egy szolid sajnálatos képpel eltávozom tőle, mondom neki kösz, de ő már régen vissza bújt a kis mappájába és írt veszettül. Le sem szart! Igen! és a el köszönésének a hangja az meg felhasította a jobb fülem dobhártyáját, mert akkorát tudod köszönni! De amikor beteszed a lábad a boltba máris úgy néz rád mint egy bűnözőre aki biztos hogy lopni fog! biztos ezt tanítják a biztonsági őr oskolába hogy Emberek! mindenki gyanús! ezzel kezdik.

még ilyet.......

 

 

Szólj hozzá!


2011.07.30. 21:34 TAS

A "specialista" vallomása


Motordiagnosztika! Hát igen! Szép egy
hivatás, speciális ember, speciális gondolkodásmód,
speciális műszerek, folyamatos
továbbképzések, tanulás, elhivatottság
és szeretet a szakma iránt. Ezek
mind kellenek ma, ha valaki ezt kívánja
végezni. Azt vettem észre, hogy nem kell
az ilyen ember sehol sem. Ebben nincsen
meg a könnyen megszerezhető bevétel,
mert a kimenetele bizonytalan, jó lesz,
nem lesz, sok benne a talán. Az autók
mai fejlődését jószerivel követni is nehéz
már és külön embert kíván, kívánna, csak
ilyen embert, aki erre van kihegyezve, sehol
sem alkalmaznak. Mert nem kell és
kész. Inkább részesítik előnyben a havert,
a rokont, a jó barátot, a szomszédot
és még sorolhatnám. Aki mindig ott van
„darabra” a szervizben, ő mindenhez konyít,
de aki mindenhez konyít, az nem ért
semmihez sem – ez az én véleményem.
És ilyenből alkalmaz egy cég, ki tudja
hányat, utána megy a sírás, hogy csak
a mínusz bevétel van a nap végén. Nekik
áll a világ, úgy néz ki, de meddig?
Hát kérném addig, amíg azok az autók,
a mainál is fejlettebbek, el nem terjednek,
amelyek diagnosztikájánál, javításánál a
fent felsorolt úriemberek nem fognak tudni
labdába rúgni! Elvileg ezután jönnénk mi,
a specialisták, mert nekünk más gondolkodásmódunk
van, ez az oknyomozás,
az „ok-okozat” elve szerinti haladás. De
ebben nincsen pénz, ebben senki nem
lát pénzt, mert egy rejtett hibás autó javítása,
a hibakeresés, gyakran napokig is
eltarthat és annak az óradíját igencsak
necces elkérni. A cserélgetés, próbáljuk
ki gyakorlatnál, a megrendelt sok utángyártott
alkatrészen megvan a haszon,
meg a munkadíj, ennek lehet látni a végét,
hogy mi mennyi lesz. Ez ma a módi
az autójavításban.
A rejtett hibás autók javításában csak hírnevet
szerzünk, pénzt aligha – ezt hallottam
egyszer, és ebben van is valami igazság.
Egy problémamegoldó panasza
Szólnék ismét egyet!
Kedves Olvasó! Annyi minden van a fejemben, azt se tudom, hogy hol kezdjem. Lehet, nem leszek
valami folyamatos a történetben, inkább csak leírom, amit gondolok. Ezt a cikket nem én írtam,
hanem az élet, én csak mint közvetítő vagyok jelen itt.
Hadd osszak meg mindenkivel valamit, itt
mindjárt az elején! Eddigi életem során
mindig is egy nagyon speciális és állítólag
hiánycikk szakmát tanultam. A „sima autószerelő”
meló valahogy kimaradt nekem.
Mindig az érdekelt, amit mások nem tudnak,
azt gondolom és gondoltam, ebből
majd profitálhatok a jövőben. Hát nem
igazán jött össze most, úgy néz ki.
Amikor a kolléga megakad, hogy jaj! – vezetékek
meg szenzorok. Akkor jövök én,
illetve csak jönnék, mert mint említettem
ilyen típusú ember nem kell sehová sem.
Pedig ez ma már egy különálló szakma.
A nagy szervizekben, akár márkaszerviz,
akár legyen az egy független szerviz, van
hibakód-kiolvasójuk legalább egy, de se
kiképzett ember rá, se további eszköz!
Tisztelet a kivételnek persze. Akkor így
hogy akar bárki is javítani? Visszaemlékszem
amikor én belecsöppentem ebbe a
diagnosztikus tébolyba, a környékemen
volt két ember, akinek volt műszere, most
már majdnem minden autószerelőnek van
legalább 3, de úgy hogy az interneten
összevásárolta pár zsák krumpli áráért, és
azzal kódolgat jobbra-balra, és ő megél
ebből.
Pedig soha egy könyvbe bele sem pillantott
és látszik is rajta, meg a munkáján,
hogy van egy csodaszép hölgy kolleginája,
ki segít neki a munkában, ez a hölgy
Fortuna! Fogalma sincsen az egészről.
Akár tetszik, akár nem a világnak, a modern
autók itt vannak! Fejlett elektronika
minden kocsiba, de szakember az nem
kell, csak kóklerre, meg kontárra van szükség.
Egyesek azt hiszik, hogy elvégezték
a sulit annak idején és vesznek műszert,
majd azzal szétkeresik magukat, már több
ilyenhez volt szerencsém. Én tudom, hogy
ez nem így van. Ők csak akkor okosak, ha
a hibatárolóban van valami, ha nincsen,
de a kocsi mégis rossz, akkor áll meg a
tudomány és elkezdődik az ördögi kör az
adott városban. Szerelőről szerelőre és
mindenki valamit levesz, kicserél, megfújdogál,
megütöget, de sajnos még a kocsi
ugyanolyan tüneteket produkál, a tulaj
meg őrjöng.
Mi van akkor, ha nem találnak hibakódot?
Ez elég tipikus eset. Hadd meséljek el
valamit ezzel kapcsolatosan. Az iskolában
elektronikai gyakorlaton volt egy
Volkswagen Bora motor állványon, amibe
lehetett hibákat szimulálni egy sima kis
kapcsoló segítségével, és az obd -csatlakozón
keresztül, ugye műszerrel, keresgélni.
De itt jött a trükk! Tilos volt hibatárolót
olvasni! Csak élőadat-paraméterből
lehetett sakkozni. Hangot is adtam nem
tetszésemnek többször is, mert nem ez az
életszerű, gondoltam én akkor. De aztán
rájöttem, hogy mekkora nagy dolog ez.
Ha nincsen hibakód, akkor az élőadatok
között ki lehet silabizálni, hol is lehet az
„eb” elhantolva. De aki nem tudja, hogy
mikor mit kell nézni, az nem is fogja megtalálni
a hibát jószerivel. Hogy akar javítani
ma? Azt hogy mit kell nézni? Ahhoz
tudni kell a szenzorok működését, fajtáját
és egymáshoz képest mondjuk három jelet
összevetve kalkulálni a jóságra. És kilyukadtunk
megint a tanulásnál. Hát igen!
De az meg idő, nem is kicsi. E nélkül
nem fog menni, és akkor ne is említsem
a nyelvtudást is. Én nem tartom magamat
egy fenoménnak, ne essen félreértés a
kedves olvasóban, csak késztetést érzek
magamban arra, hogy elmondjam a véleményem
arról, amit gondolok.
Éveket tanultam és tanulok mai napig is,
hogy képben tudjak maradni valamilyen
szinten. Ez igen nehéz dolog! Nem azért
kínlódtam ez idáig, hogy elvesztegessem
mindazt, amit felépítettem magamban,
egy kontárokkal teli műhelyben, ahol az
életkedvem is elmegy!
Azt hiszem, jelen gazdasági helyzetünkben,
ami valljuk meg kissé ingatag lábakon
áll, bennem ennyi tartás mégis van. Én
40 autótechnika 2011 I 1
úgy gondolom, hogy nem abból válik jó
szakember, aki reggel nyolctól dolgozik
este 5-ig. Ez még kevés.
Vannak szakemberek itthon, akik kiemelkedtek
választott szakterületükön, legyen
az akár motorvezérlő-javítás, vizsgálat,
vagy ismerek olyan embert, aki csak a
menetdinamikával foglalkozik – ABS, ESP
– ezek a területei. Miért ők? Azért mert
nem spórolták az energiát, időt és pénzt
arra, hogy tanuljanak! Megpróbálják azt,
ami érdekli őket, minél jobban megismerni.
Vagy egy oszcilloszkópos mérést elvégezni
egy teljesen jó autón, csak a kíváncsiság
miatt, hogy hogyan is működhet. Jól
jön az majd referenciaként egy hibás esetben.
És ez a lényeg, a kíváncsiság, a tudni
akarás és a szorgalom, ez viszi előre
az embert és ezért nőnek ki a többi közül
azok a nagy nevek, akiket ma ismerhetünk.
Legalábbis szerintem.
Szeretném fölhívni a kedves és leendő
autótulajdonosok figyelmét valamire. Ha
a kocsi köhent egyet, nem kell mindjárt
a szerelőhöz rohanni! Nagyon sokan
ezt művelik. Számtalan példát említhetek
erre, például a legutóbbi az volt, hogy
egy 1.6 Hdi Peugeot azzal a panasszal
jött be, hogy, szó szerint idézem: néha,
egy pillanatra megtorpan. Na most ezzel
mihez kezdjen az ember? Olvas hibát,
persze semmi nincsen a tárolóban,
vagy olyan van, amit ki tudja, hogy mikor
szedett össze. És pontos diagnózist akar
mindenki, persze percek alatt. Ilyen a világban
sincsen. És az efféle ügyeknek,
és tudnék még sorolni, az a kimenetele,
hogy zsenge amatőr a szerelő, na, ehhez
sem jövök többet! És le is van minősítve
a szerelő, hogy hát ez nem szakember!
Igen, de ahol ész nélkül és minden nélkül
cserélgetnek alkatrészeket, az bizony komoly
szakszerviz, nem igaz?!
 

Szólj hozzá!


2011.07.29. 11:00 TAS

Kétkeréken szép a világ?!



 Azon gondolkodtam, hogy leírom nektek egyik,régi született agymenésemet, a motoros világról.
Mint külső szemlélő. Előre bocsájtom én magam elég keveset motoroztam még, nincs is gépem de
egy jó 5 évig szerves része voltam a stunt riding sportnak mint bemutatókon " segítő nehezék"
elterjedtebb nevén balansz. Na de erről ennyit. Jártamban keltemben és itt szűkebb pátriámban azt
figyeltem meg hogy különböző halmazokra lehet bontani a mocis társadalmat. Hát, lenne elég
belőle ha úgy néznénk de a 2 legfőbb azok a következők:
Aki azért vesz motor mert puncimágnes! Arról lehetőket megismerni hogy, ismered a csávót, láttad
is már de annyira nem volt soha nagy motor rajongó. De egyik nap beállít a parkolóba egy 600 as
sport géppel( állt. soha nem vesznek nagyobbat) Kérded magadtól mért? most lett pénze? áá az
nem. nincsen csaj! itt a jó idő, kissé gátlásos vagyok, nem is járok el diszkóba, vagy kocsmába. De
kell egy csaj. kocsit? áá azt mégse. motorra mindig találsz utast pláne csajt! (ugye) Így is van
ezeknek egy héten belül már csajuk van. már ott fityeg hátul és a jól megszokott táblától tábláig
furikázás megy nap mint nap. A másik ismertető jelük, az az hogy nem költenek másra! Tehát
vesznak valami kopot bőrdzsekit és kész. Se kesztyű se csizma se semmi. Csak annyit feccőltek
bele ami éppen elég a csaj szerzésre. se többet se kevesebbet. őket lehet megtalálni mindig a vásor
nagy parkolóiba egymás mellet állva támasztják a motor és méricskélik egymás farok hosszát. És
fincsiskednek a csajoknak akiket sikeresen maguk mellé dédelgettek a géppel. Csak táblától tábláig
motoroznak 200-al!
A másik halmaz a divatmotoros!
Ők azért vesznek motor, mert van a havernak is, meg annak a haverjának is meg a szomszédnak is.
Náluk nem számít a pénz! És olyat vesznek ami a másiknak van csak elérő színűt! Nehogy már!
olyan legyen de mégis más! Ők költenek ruhára ész nélkül. De! ők nem motoroznak, csak van
motor, hogy neki is legyen! néha napján elő veszi, de csak is akkor amikor előre két hét aszályt
mondanak a tv-be. Kerül kettőt a városba és kész. De van motorja! Ők azok akiknek fogalmuk
sincsen arról hogy nekik mi lenne az ideális. Nem tudja mit akar, azért vesz ugyan olyat mint ami a
másiknak is van. nem gondolkodik. De nehogy már neki ne legyen! Ezért volt itt nálunk egy időben
6db Cbr1100xx! minden színűbe! Nem létezik, hogy mindenkinek ugyan olyan volt lenne az ízlése.
(Ismerem mindegyiket.)
A két fönti halmazban az a közös hogy nem látni őket motoros találkozón! (elvétve ritkán) Még a
helyi városban megrendezetten sem! Miért? HHmmm? mert nem ez a céljuk egyik nek sem! az
egyik csajozik vele a másik meg nem használja! (de van! legyen!)
A harmadik halmaz, valahogy a kettő keveréke!:)
Használja ugyan meg nem divatból vette de mégsem tudja mit szeretne a szerzeményével. Inkább a
praktikumból fakad, mert nyáron ezzel kell közlekedni ez jobb! A kocsi meleg, bele izzadsz. Volt
szerencsém látni két esetet is. Az első: A helyi multiból jövök kifelé, Egy csodálatos ezüst 1200-es
fejidomos Bandit állt kint. Elég újszerű volt. jött a középkorú gazdája (elvileg) vele a kb 7 éves
gyereke. Felültek a gépre, és gyakorlatilag két dologgal volt baj, a motor be indításával, és az
elindulással, megszámoltam a fogakat a váltóba amikor egyesbe rakta félig behúzott kuplunggal.
kievickélt a parkolóból a főútra és ugye már ott nem volt baj ott megtekerte a gázt rendesen!
(egyenesbe könnyű mi?:))
A másik egy nagy kedvencem, gsxr1000 k1(k2) volt kék fehérbe! nagyon szép állapotban volt a
drágaság gyári originál minden.Ám de volt rajta egy egyenes kormány, és hátul csomagtartó
vas( gyári elvileg) és rajta egy doboz. kérdem én? mi ez? Neki egy Tdm vagy egy ehhez hasonlatos
túra gép kéne nem? ez egy beton torpedó ez nem erre való semmilyen szempontból. Hogy gsxr1000
akarok de nem is akarok hátgörcsöt kapni 100km után? elég furi párosítás ez szerintem!
A negyedik halmaz a kamikaze! a effektív donor!
Őket a motoros találkozókon lehet megtalálni, ritkábban az utcán, de még ott is sajnos előferdülnek.
ezek a srácok a tipikus példája a feltűnési viszketegségre! Egy a lényeg minél bikább, és hangosabb
gépet vesznek! Megiszik 8-9 sört és hajrá! Mad max karika gyártás! A mostanába divatos módon
ugye, mellette állva. folyamatosan! nem törödve hogy hol mennyi ember van aki k ugye a cirkusz
kenyér elvet vallják, aki minnél közelebb ről akarják szemlélni a mutatványt és a show-t. De amikor
hősünk már elfáradt, és elég sört ivott meg,... kb két éve itt nálunk 4db mentő volt a helyszínen!! Az
ötödiket meg a szomszéd városból kellet riasztani. Ja hogy mi történt a hősünkkel aki játszotta a
gizda gyereket? mindösszesen annyi hogy tőgázról elcsúszott a motor. Ahogy lenni szokott! sokakat
elsodort az üvöltő motor egyiküket a fának csapta, a másiknak medence sérülése lett, a harmadiknak
fej sérülés nem is folytatom... el lehet képzelni milyen volt a hangulat utána. hát elég szar! A
motornak se műszaki se forgalmi se semmi! De gizda gyerek vagyok ám! megmutattam a
punciknak ki a nagy faszú srác! (gratulálok hozzá)
De ennek van a közúti válfaja is! sajnos! aki a az utcán szerepel, játszik a saját, de ami a
legsajnálatosabb, mások életével is!
őt a sebesség élteti, szentül hiszi őt nem éri balesetet. Csak egy kocsi előtte ki kanyarodik egy enyhe
kanyarban, de őt repeszt, és persze hogy csat lesz belőle! És mi következik ebből? az autós a fasz,
mért kanyarodik ki elém amikor én városba 170 megyek épp! Ezekből az esetekbúől születnek a
vasárnapi napló adásokba tolószékes delikvensek aki pontosan tudják hol hibáztak, és pontosan
tudják hogy ki volt a hunyó, de megy a sírás öngyiklossági gondolatokról mert nem bírja
feldolgozni a traumát hogy kerekes szébe marad pedig még 28 éves! (aki a tűzzel játszik.........)
Így a végére azért szeretném elmondni hogy mindegyikhez oda írhattam volna hogy tisztelet a
kivételeknek. Nem általánosítottam, vannak kivételek. persze hogy vannak! De legtöbbször valjuk
meg ezekbe akadunk bele. hogy mért? nem tudni. Hogy nekem mért van ennyi időm erre hogy ezen
filózzak, nos, nem filóztam! csak az évek során most gyűlt össze bennem, és most fogtam föl mért
van úgy, ahogy van. Szerintem. kinek nem inge az ne vegye fől:) az alábbiakat. Akinek meg inge az meg öltözzön már fől!!!:-))

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása